Csirkére szemüveg

2017. március 02. 13:30 - Városi Madár

Amikor háziasítottuk a bankivatyúkot valószínűleg még nem gondoltunk arra, hogy ennyire rajongani fog a vér ízéért. 

Több csirkét együtt tartva csak remélni tudjuk, hogy egyik sem szerez olyan sérülést ami "látványosabb" vérzéssel jár. Ugyanis ha ezt társai észreveszik akkor mindent megtesznek, hogy minél többet kapjanak a vörös nedűből. Ha kell addig csipkedik a seb környékét míg teljesen el nem vérzik. Nem igazán nevezhető ez a viselkedésfajta felebaráti szeretetnek de sokkal erősebbek az ösztöneik mintsem ilyesmivel foglalkozzanak.

De mint sok más problémára itt is megszületett a megoldás.

chicken-sunglasses.jpg

1944-ben Amerikában kezdtek elterjedni a házityúkoknak szánt szemüvegek. Ezek piros lencsével készültek, hogy semlegesítsék a vér színét. Így a nagyobb tömegben tartott csirkéknek is több esélyük volt az életben maradásra egy-egy sérülés megszerzése után. A '40-es években ezeknek a szemüvegeknek az ára egészen olcsónak számított. Körülbelül 1000.- forintért 100 darabot tudhattunk magunkénak. Mivel elég hamar leálltak a gyártásával így a régebbi darabok árfolyama jócskán megváltozott. Ma egy ilyen korhű szemüvegért, azaz 1 darab szemüvegért elkérhetünk 50 ezer forintot is. 

587e893ca79524aec589be5d98488504.jpg

A felvétel a szemüveg ellenére sem 3D-s, illetve nem is színes, de mulattató ezekben a kiegészítőkben közlekedő csirkék látványa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosimadar.blog.hu/api/trackback/id/tr6312307193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.