"Huncut a bíró"

2017. augusztus 28. 09:00 - Városi Madár

Európa jelentős részén, de még Észak-Afrikában is él az aranymálinkó azaz a sárgarigó.
p01jxw8k.jpg
A hímek gyakran hallatják flótázó* éneküket, amit a népnyelv a " Huncut a bíró" kifejezéssel illet. Afrikában telelnek, hazánkba körülbelül április közepén érkeznek meg. Az élőhelyváltozáshoz jól alkalmazkodott, számos ember által lakott vagy épített területen megtalálható:
-parkokba
-tanyák körül
-ligetekben
-temetőkben
-telepített erdőkben
-gyümölcsösökben.
Ennek ellenére rendkívül óvatos, az embert messze elkerüli. Félénkségüket olykor elfelejtik, nem tűrik ha más faj tartózkodik a közelükben.
Fészekaljuk 3-5 tojásból áll amin 14-16 napig kotlanak, ebben mind a 2 szülő részt vesz. A fiókák 14-17 napos korukban elhagyják a fészket. Főként rovarokra vadásznak és a fiatalokat is ezekkel etetik, de lédúsabb gyümölcsöket is fogyasztanak.
aranymalinkopar_rigo.jpg
A tojó inkább zöldes mintsem aranysárga. Gyors és hullámzó röptéről könnyen felismerhető.
A madarak többsége viszonylag hamar, már Augusztusban útra kel telelőhelye felé.

"Belefújtam a muzsikába: hát olyan szépen szólt, hogy örömömben tátva maradt a szám. Nem tudtam, ma sem tudom, mit csinálhatott a sípjával az az ezermester tót, de egészen úgy tilliózott, mint a sárgarigó." /Kincskereső kisködmön/




*flótázó/flóta: fából vagy fémből készült hengeres, haránt helyzetben megszólaltatott, billentyűs, fúvós hangszer, amelynek fúvó rése az elzárt végének közelében van. A flótán összesen 3 oktáv hangterjedelem érhető el.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varosimadar.blog.hu/api/trackback/id/tr1612784512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása