A gondos madárbarátnak ismernie kell az általa tartott madarak költésbiológiáját, a tenyésztés során használható fészekalkalmatosságokat, a fészkek vagy odúk elkészítéséhez szükséges építőanyagokat. 
Egzotikus pinty és díszpinty fajok tenyésztése gondos odafigyelést igényel. Míg a Fringillidae családba tartozó valódi pintyfélék nyitott fészket készítenek - így megfelel számukra bármely kanárinak készült fészekalap - addig a díszpintyek zárt fészekben, illetve odúban költenek. Szintén építenek, csak azt az odú védelmében teszik. Fészekanyagként fűszálakat, rostokat, háncsokat, gyökereket, leveleket, mohát, tollat használnak fel. A zebrapintyek például nagyon szíves építkeznek maguk. Helyezzünk száraz fűkupacot bokrokra és hamarosan elkészítik a költőüregüket. 

Papagájok tenyésztésénél az első és legfontosabb a megfelelő méretű odú. Ha a madaraknak lehetőségük van több közül választani, többnyire a kisebbet részesítik előnyben. Abban ugyanis könnyebben meg tudják teremteni a fiókák számára szükséges hőmérsékletet és mikroklímát. Így hullámos papagájok esetében átlagosnak mondható 5-7 fióka, nimfapapagájoknál pedig, az átlagos 4-5 fióka helyett 3-4, illetve 1-2 fog csak felnőni. A magas külső hőmérséklet és a hőt termelő fiókák együttes hatására olyan fullasztó hőség uralkodik az odúban, ami a sok fióka számára végzetes hőgutát okoz. 
Az erősebb csőrű, folyamatosan rágcsáló fajoknál minden esetben keményfát használjunk. Különben a költő madarak kedvük szerint formálják át az odú bejárati nyílását, oldalát és alját. 

A papagájoknak készített odúk - formájukat tekintve is - igen változatosak lehetnek. Megkülönböztetünk mesterséges, téglalap vagy kocka alakú odúkat, valamint természetes henger alakú rönkodúkat. A legtöbb faj mindkét típust elfogadja. Mindkét típusnak oldalról vagy felülről nyithatónak kell lennie, hogy az esetleges terméketlen tojásokat, fiókákat eltávolíthassuk, illetve a fészekanyagot kicserélhessük. Tudnunk kell, hogy nem minden faj tűri jól az ellenőrzéseket. Előfordulhat, hogy az ilyen zaklatásra véglegesen elhagyják tojásaikat vagy fiókáikat. 
Az odú aljára legtöbbször fazúzalékot, fakorhadékot, faforgácsot célszerű szórni, amit a tojó kedve szerint rendezget, de az is előfordulhat, hogy az utolsó forgácsig kidobálja. Elsődleges célja a tojások szétgurulásának megakadályozása, de hasonló célt szolgál a fenékdeszkába vájt mélyedés is. 

A Földön élő közel 330 papagájfaj legtöbbje faodvakban költ, akad néhány faj melyeket különleges fészkelési szokások jellemeznek. Míg az aranyvállú papagáj és a narancsfejű törpepapagáj termeszvárakban költ, az éjjeli- és a földi papagáj a talajra rakja tojásait, addig a barátpapagáj ágakból és vesszőkből építi hatalmas "várait". 
A megszokottól eltérő igényeket mutató fajok tenyésztése csaknem minden esetben problémás, ám az évek, évtizedek alatt összegyűlő tenyésztői tapasztalatok előbb-utóbb sikerhez vezetnek. Jól példázza ezt a ma élő legnagyobb testű papagáj, a jácintkék ara esete is. E ritka, veszélyeztetett fajt sokáig nem sikerült fogságban tenyészteni, mindaddig, míg rá nem jöttek, hogy számukra legalább 6-8 méter magas röpdét kell építeni, ugyanis csak ott érzik biztonságban magukat.