Hirtelen felindulásból, csak azért mert megtetszett ne vágjunk bele az amandina tartásba, mert még egy gyakorlott és tapasztalt tenyésztő számára is sok kihívást és keserű tapasztalatot tud okozni.

Ennek a körülbelül 13 cm-es színbombának Ausztrália északi része az eredeti hazája. Az első madarak 1887-ben érkeztek Angliába. Nevét a híres természetkutatótól, John Gould-tól kapta, aki 1837-39 között kutatta Ausztrália madárvilágát, és aki felesége tiszteletére nevezte el a madarat Amandina Gouldiae-nak, Gould asszony amandinájának. Nem is olyan rég a 3 színváltozatáról úgy tartották, hogy 3 különböző faj. / a feketefejű, a vörösfejű és a sárgafejű/ Persze hamar kiderült, hogy egy fajhoz tartoznak. Bielfeld könyvében arról írt, hogy a természetben körülbelül 3 feketefejű amandinára jut 1 vörösfejű, míg a sárgafejűek száma elenyészően kevés. Fogságban, ezzel ellentétben több vörös és sárgafejű található mint fekete.

Kimondottan melegigényes madár, 18 fok alatt hamar megbetegszik. A meleg mellett viszonylag magas páratartalomra is szüksége van, 20 fokos hőmérsékleten 60%-os, 24 fokon 65-70%-os relatív páratartalmat igényel.
Táplálása megfelelően összeállított, jó minőségű egzóta magkeverékkel történik, ami fehér és sárgakölesből, fénymagból, muharmagból, négermagból áll. A külföldről beszerezhető keverékek ezek mellett japán kölest, manna kölest, szenegál kölest, ezüst kölest is tartalmaznak. Ezek mellett a keverékeket ki kell egészítenünk csíráztatott magvakkal, félérett gyommagvakkal és zöldséggel.
A több évtizeddel ezelőtt íródott szakkönyvek, még a nehezen költő, "problémás" egzóták között tartják számon. Mára ez a helyzet jócskán megváltozott, bár még mindig sok tenyésztő veszi igénybe a japáni sirályka szolgálatait a fiókák felneveléséhez, akkor is ha ezt az esetek többsége nem indokolja. / Japánban ez már-már ipari méreteket ölt/

A tenyésztés eredményeként, mára már számos színmutációja ismert.